Úrnapja előesti Szentségimádás lesz június 13-án, szombaton 17.30 – 18.30 –ig! A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve, immáron harmadszor kerül sor az Úrnapja előtti szombaton erre a közös Szentségimádásra, melybe plébániánk ismét bekapcsolódik. Az imaórán és utána a 18.30 órai szentmisén közreműködnek az Imperfectum Együttes tagjai.

Úrnapján, Jézus Krisztus Szent Teste és Vére főünnepén, az ünnepi nagymise, délelőtt 10.00 órakor lesz, amely után, az idén a körmenet a templomon belül történik, a négy mellékoltárnál, ahová csak az asszisztencia és papság vonul, a hívek közössége a padokból, a helyükről tudnak bekapcsolódni a szertartásba.

Nyári miserend:

Hétköznap:

Hétfő, Kedd, Csütörtök, Péntek: reggel 08.00 órakor

Hétfőtől – Szombatig: este 18.30 órakor.

Vasárnap: reggel 08.00; délelőtt 10.00 és este 19.30 órakor!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a veszélyhelyzet idejére hozott korábbi rendelkezéseit módosította: június 14.-től, Úrnapjától kezdődően visszavonja a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentést és az általános feloldozás lehetőségét. Ez azt jelenteni, hogy Úrnapjától már minden vasárnap (vagy szombat előestéjén) várjuk a templomba valamelyik szentmisére a testvéreket, hogy így már mindenki újra személyesen tudjon eleget tenni Krisztus Urunk meghívásának az Ige és az Eucharisztia asztalához. Továbbra is kérjük az egészségügyi előírások megtartását, magunk és testvéreink védelmében. Gyóntatás is lesz a vasárnapi szentmisék alatt, valamint hétköznapokon kedden és pénteken az esti mise idejében, továbbra is a templomudvaron.

Papaszentelés lesz az Esztergomi Bazilikában, június 13-án, szombaton, 10.30 órakor. Foglaljuk imáinkba főegyházmegyénk öt újmisését, valamint minden papot.

Diakónusszentelés, szintén az Esztergomi Bazilikában lesz, június 20-án, szombaton, 10.30 órakor. Ekkor kerül sor egyházközségünk elnökének, eddigi lelkipásztori kisegítőnk, áldoztatónk, Zarka Dénes állandó diakónussá szentelésére is. A jelenlegi helyzetben külön autóbuszt a szentelésekre nem szervezhetünk, de egyénileg bárki eljöhet, illetve mindkét szentelést a Bonum Tv élőben közvetíti, valamint a Főegyházmegye Facebook oldalán is látható lesz. Dénesnek sok szeretettel gratulálunk és másnap, június 21-én, vasárnap, a szentmisék alkalmával, már diakónusként köszönthetjük. Fogadják majd szeretettel diakónusi szolgálatát templomunkban.

Amint már jeleztük a testvéreknek az idei elhalasztott bérmálkozás szeptember 19-én, összevontan más plébániák bérmálkozóival együtt a Szent István Bazilikában lesz. Bérmálkozóink számára, a vizsga, melyben számot adhatnak ismereteikről és szándékaikról, hogy szeretnének bekapcsolódni felnőtt keresztényként az Egyház életébe, június 17-én és 24-én, délután 16.00 és 18.00 óra között lesz, személyesen a plébánián.

keyboard_arrow_up
X